Hírek
2024. máj. 11.
Tóth Péterné
Erasmus+ tanári mobilitás, Milano 2024
A Szolnoki SZC Rózsa Imre Technikum öt tanára vett részt az ötnapos mobilitási programban. Az út elsődleges célja az volt, hogy előkészítse a 2024. május-júniusban megvalósuló diák mobilitást.

KA122 2023 Szolnoki SZC Rózsa (2023-1-HU01-KA122-VET-000128952)
A Szolnoki SZC Rózsa Imre Technikum öt tanára vett részt az ötnapos mobilitási programban. Az út elsődleges célja az volt, hogy előkészítse a 2024. május-júniusban megvalósuló diák mobilitást.
A milánói fogadó szervezet, az EVOLVO s.r.l. munkatársai segítségével minden nap egy gyakorlati helyre látogattunk el. Megismerkedtünk azoknak a cégeknek a vezető munkatársaival, akik később foglalkoztatják majd diákjainkat. A találkozók barátságos légkörben és nagyon pontos szervezettségben zajlottak. Megismertük a Spazio Romanelli wholesale ruhanagykereskedést, az Aries Tech-Cathedra srl-t, valamint a Clo Scrl Cooperativa Lavoratori Ortomercato cégfilozófiáját, munkatársait, raktárépületeit. Megnéztük a diákok későbbi szálláshelyét, részletesen beszéltünk az étkeztetésükről is. Mivel egyhetes tömegközlekedési bérletet is kaptunk, megismerhettük Milánó tömegközlekedését és főbb nevezetességeit is: a dómot, a Sforza kastélyt, a Vittorio Emanuele történelmi bevásárlóközpontot, a Navigli-negyedet. Mivel bérelt autóval utaztunk, nagy kirándulásokat tettünk szabadidőnkben a Milánó környéki jelentősebb kirándulóhelyekre. Már odaútban betértünk Sirmionéba, hogy megnézzük a Garda-tavat és a part menti látnivalókat. Jártunk a Comói tónál, megcsodáltuk Svájcban Lugano elbűvölő belvárosát. Hazafelé pedig Duinóban álltunk meg hosszabb időre, hogy a település híres kastélyába is ellátogassunk, valamint Szlovénia fővárosába, Ljubljanába is betértünk egy rövid pihenőre. Élményekben gazdag időt tölthettünk együtt, örömmel gondolunk vissza rá.
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Pályaválasztás
Szakma? Érettségi? Jövő! Technikum vagy szakképző? 💸 ösztöndíj | 🎓 továbbtanulás | 📈 versenyképes tudás 👇 Rövid videóval segítjük a döntést!
2026. jan. 23.
IKK

Kirándulás a Safari Parkban
2025. 10. 17-én iskolánk négy tanulója vett részt a Szolnoki SzC Green Cseppnyi Zöld munkacsoportja által szervezett kiránduláson.
2025. nov. 10.
Kollár Eszter

Állatvédelmi előadás
2025.október 2-án a hagyományainkhoz hìven állatvédelmi előadást tartott Bóka Éva, a Szolnoki Állatotthon Alapìtvány munkatársa a 9.évfolyam tanulói részére.
2025. nov. 10.
Kollár Eszter

